Nagy szakadék van a két jelölt között

Az amerikai elnökválasztás a nemzetközi figyelem középpontjában áll, tehát mi is kíváncsiak vagyunk a különféle szakértői benyomásokra.

Fehér Zoltán Amerika-szakértő, külpolitikai elemző, 2002-2014 között diplomataként szolgált, Törökországban ügyvivőként vezette a magyar nagykövetséget. 2015 óta Bostonban él, a Harvard Kennedy Schoolban Joseph Nye professzor mellett dolgozott, jelenleg a Fletcher School of Lawand Diplomacy doktorjelöltje, "Atlantista" címen ír blogot.

- Koraősz óta naponta jönnek kampányhírek az Egyesült Államok novemberi elnökválasztásának várható esélyeiről, ezért nagyon nehéz lehet az ottélőnek is jósolni, milyen esélyei vannak az elnöki posztra Hillary Clintonnak és Donald Trumpnak?

- Az idei elnökválasztási kampány túlfűtött hangulatban zajlik, és ádáz harc dúl a két nagy párt jelöltje között. Jósolni nem túl bölcs dolog, de idén még a korábbi választásokhoz képest is óvatosabbnak kelllennünk a prognózisokkal, mivel a kampányt a jelöltek rendkívül intenzív harca és számos váratlan fordulat jellemezte. A két nagy párt júliusban tartott elnökjelölt-választó konvencióit megelőzőenClinton vezetett, a Republikánus Konvenció után Trump kicsit megerősödött, de a DemokrataKonvenciót követően Clinton előnye bizonyos felmérésekben 15 százalékpontra is ugrott. Augusztus és szeptember folyamán Clinton fokozatosan veszített előnyéből, a tüdőgyulladása pedig egy drámaifordulat a kampányban, amely sokat árthat neki. Én annyit mondanék ebben a pillanatban, hogy aszavazók között szoros eredményt várok novemberben, ami persze az elektori kollégiumban eredményezhet meggyőző fölényt is.

- Hogyan látja a választási esélyek szempontjából a demográfia szerepét?

- Nézetem szerint a politikában a demográfia döntő. Ezt az Egyesült Államokban már rég felismerték, hiszen a választási körzetek politikai szimpátia, de végső soron demográfia alapján történő meghúzása, az ún. gerrymandering igen hosszú múltra tekint vissza. Az ilyen típusú választási machinációt itt Bostonban, ahol élek, nevezték el gerrymanderingnek 1812-ben Massachusetts akkorikormányzójáról. A mostani kampányba valóban sikerült bevonni olyan rétegeket, amelyek korábban többször távol maradtak a szavazásoktól. Mind Donald Trump, mind Bernie Sanders mozgósította a táboraik radikális oldalán lévő szavazókat, ez Sanders esetében elsősorban tanult, közép- és felsőosztálybeli fiatal szavazókat jelent. Tegyük hozzá, hogy az előválasztások mindig nagyobbszámban mozgosítják a radikálisabb szavazókat, de gyakran a jelöltjük elbukásával ezek az emberek lemorzsolódnak. Most Trump esetében nem ez történt: pont a Republikánus Párt populista jobbszéle, a keresztény fundamentalisták egy része és a párthoz csak lazán kapcsolódó jobboldali radikálisok juttatták Trumpot a jelöltséghez. Clinton küzdelme a Demokrata Párt jelöltségének megszerzéséért pedig pont a saját szavazótáborának demográfiai összetétele miatt bizonyult ilyen nehéznek, mivel afiatalok Sanders mellé álltak, Clinton pedig inkább a 45 feletti korosztályokat tudta sikeresen megszólítani.

- A szakértők a helyzet megítélésénél abból indulnak ki, hogy két igen megosztó személyiség küzdelmének vagyunk tanúi.

- Valóban ez a helyzet. Mind Clinton, mind Trump a legelutasítottabb amerikai politikusok közé tartozik. A Clintonnal szembeni ellenérzések a politikai reflektorfényben eltöltött több, mint két évtizedes pályája alatt alakultak ki és fokozatosan növekedtek. A választók jelentős része, még azok között is sokan, akik Clintonra kívánnak szavazni novemberben, túlságosan is a washingtoni elit részének, hataloméhesnek és korruptnak tekintik Hillaryt. Hozzáteszem, hogy a vele szembeni ellenérzések egy része azonban kifejezetten szexista indíttatású: sokan nem tudják elfogadni, hogy egy nő is lehet ilyen céltudatos és sikeres. Clintont csak az menti meg a mostani választás során a népszerűtlensége következményeitől, hogy Trump még nála is elutasítottabb. A republikánus jelölt az elmúlt másfél év során sokat tett azért, hogy személye ellentmondásos legyen, sőt kijelenthető, hogy ez volt a stratégiája is. Előszeretettel rúgott bele kisebbségekbe, gyakran rasszista és szexista kifejezéseket is megengedett magának, amivel elérte ugyan, hogy a média főszereplőjévé vált, de sok ellenséget is szerzett. Trumpra jelenleg alig szavaznának az afrikai amerikaiak, a latinók, a muszlimok, de rettenetes mélyponton áll a női szavazók között is (a fehér nők is többségében Clintont választják). Augusztus folyamán az ellenérzések elérték az eddig Trump fő táborának számító fehér férfi szavazókat: már a körükben is komoly lemorzsolódás tapasztalható. A mostani választás szomorú módon azon dől el, hogy kit utálnak jobban, kitől tartanak jobban az amerikaiak.

- Donald Trump kampányában az elitellenesség, mint korszellem jelentősen megfigyelhető. Lehet, hogyez az attitűd dönt majd? Milyen hatással van a kampányra a korszellemként megfigyelhető helyzet, vagyis az értelmiségellenesség, az anti elitizmus , ami az USA-ban „ Washington-ellenesség”, azaz, a politikai elit elleni ellenszenvként érhető tetten? Bár ennek az Egyesült Államokban történelmi előzményei is vannak, a felmérések szerint az emberek jelentős többségének rendkívül rossz véleménye van aszövetségi kormány működéséről.

- Nagyon egyerértek a kérdésben megjelölt „korszellem” kitétellel, és ezzel kapcsolatban kifejteném egy általánosabb hipotézisemet. Azt gondolom, hogy egy nagyon komoly globális társadalmi válság söpör végig a világon. Ha megnézzük az elmúlt néhány év fejleményeit, nagyon hasonló jelenségek játszódnak le a világ számos részén. Ezt a válságot a társadalom széles rétegeinek, de elsősorban a közép- és alsó rétegeknek a kiábrándultsága, frusztrációja jellemzi, ami erőteljes jobbratolódást, radikalizálódást, elit- és idegenellenességet eredményez. Ezt láthattuk a Brexit kapcsán Nagy-Britanniában, de ez érhető tetten Amerikában és Európában, különösen a közép-kelet-európai régióban. Hasonló jelenségeket tapasztalhatunk Ausztráliában és Izraelben is. Ezt elsősorban a Nyugat kontextusában látom eklatánsan, de észre kell venni, hogy más régiókban is hasonló tendenciák (radikalizálódás, idegenellenesség, elitellenesség) mutatkoznak. Természetesen az egyes régiókban, országokban a jelenségek lefolyása és háttere valamennyire eltérő lehet. De a hangulatérzékelhetően mindenhol romlott és az emberek mindenhol a „másikat”, az idegent, valamint saját elitjüket hibáztatják a bajokért, attól függetlenül, hogy fejlett, feltörekvő vagy fejlődő gazdaságokról van szó. Ha ezeknek a párhuzamos történéseknek a közös eredőit keressük, én a globalizáció első hullámát követő kiábrándulást, a 2008-as pénzügyi-gazdasági világválság utórezgéseit, valamint azelitek gyenge teljesítményét és a nemzetközi rendszerben tapasztalható vezetői vákuumot neveznémmeg.

- Nem véletlen, hogy ennek a válságnak a hatása alól a mostani nemzetközi rend vezető hatalma, Amerika sem tudta kivonni magát. A 2008-as válság kései hullámai annak ellenére érezhetőek, hogy az Egyesült Államok talán elsőként lábalt ki a válságból, ami egyébként maga is Amerikából indult. A gazdaság makrószámai ma már újra kifejezetten biztatóak, Obama elnökségét egy ismét erős gazdasággal zárja. A gazdaság tavaly 2,6%-kal nőtt, a legtöbb prognózis szerint idén tovább emelkedik, az infláció elhanyagolható (1.7%), a munkanélküliség 4,9%-kal fele a 2009-esnek és közel jár az évtizedes mélyponthoz. Ennek ellenére az amerikaiak nem elégedettek a helyzetükkel. Ennekaz oka, hogy bár a legtöbben, akiktől a válság elvette a munkáját, újra dolgoznak, de helyzetük nem olyan stabil, mint a válság előtt, sokakat a korábbi mondjuk öt éves szerződés helyett most csak egy évre alkalmaznak. Azt fontos látni, hogy Trump sikere mögött egyértelműen a magukat a globalizáció és a válság veszteseinek érző, többségükben fehér közép- és alsóosztálybeli szavazók valódi elkesedettsége, félelme áll. Bajaikért a „vesztesek” nagy része itt is az idegeneket, az illegális bevándorlókat, a muszlimokat hibáztatja, de abban talán még nagyobb, pártok feletti konszenzus van, hogy Washington „elromlott”, a szövetségi politikai elit nem működik jól. Obama azzal az ígérettel érkezett 2009-ben, hogy véget vet a politikai megosztottságnak, de ennek az ellenkezője történt. Mind az elnök „professzoros” stílusa és a konszenzus-építésben való ügyetlensége, mind pedig a Kongresszus republikánus többségének konfliktus-kereső, mindent blokkoló hozzáállása hibáztatható azért, hogy Washingtonban nagyon kevés ügyben sikerül megegyeznie a végrehajtó és törvényhozó hatalmi ágaknak, ami pedig kulcsfontosságú lenne.

- A republikánus oldalon Trump, a demokrata oldalon pedig Sanders mindketten a washingtoni elittel szembeni elégedetlenségre építették a kampányukat és sok-sok millió követőre találtak.

- Egy másik szakértő, Feledy Botond beszélt az Info rádió Aréna című műsorában, hogy a valódi Trump szavazókat nem lehet sem racionális érvekkel, sem sztorikkal meggyőzni, mert Donald Trumpszupernarratívája ugyanis az antiwhashingtonizmusa, antielitizmusa, tehát minden innen jövő kritika valójában őt erősíti.

- Feledy Botonddal teljesen egyetértek. Trump kampányát a korszellemként megjelenő elitellenesség és idegenellenesség hajtja elsősorban. A republikánus jelölt ügyesen épített arra, hogy a politikai közbeszédben eddig nem szalonképes, bár sok amerikai által vallott nézeteknek adott nyilvánosan hangot, tudva azt, hogy a politikai és médiaelit ugrani fog ezekre, amely ismét csak őt erősíti. Persze van az a kritikus tömege a megsértett, sodrából kihozott ellenzőknek, legyenek ők az elit képviselői vagy kisebbségi csoportok, hogy az már negatívan hasson a jelölt esélyeire. Trump, miközben az eddig elhallgatott „igazságok” kimondásával sok frusztrált fehér szavazót állított maga mellé, nagyonsok ellenséget is szerzett magának. A média például idén nyárig inkább segítette azzal, hogy nem vette ugyan komolyan, esélytelen bohócként ábrázolta, de felerősítette az üzeneteit, viszont néhány hónapja igen kemény ütéseket is kap a tömegkommunikáció fontos szereplőitől. A média liberális és mérsékelt konzervatív része rájött, hogy Trump veszélyes rájuk is.

- Azt nagyon fontos ugyanakkor leszögezni, hogy Hillary Clinton személye pont az elitellenesség miatt komoly terhe a demokraták kampányának, Trump számára pedig ideális muníciót szolgáltat. Hillaryugyanis sokak szemében megtestesíti a „romlott” washingtoni elitet, mind eddigi pályájával (25 éve van az amerikai politika első vonalában), mind pedig bizonyos magatartásaival. Az e-mail szerverbotránya, a Clinton Alapítvány működése és más ügyek Clintont mint magát a törvény, a szabályok felé helyező, elithelyzete és vagyona által megvédett, korrupt politikusnak festették le. Ez Trumpnak kapóra jön, hiszen pont ezek ellen a jelenségek ellen ágál a leginkább.

- A szakértők szerint a republikánus tábor médiafogyasztása kevésbé diverzifikált, vagyis alapvetően a televízió, a Fox News, illetve a lokális televíziók fogyasztói, ugyanakkor Donald Trump jelenléte a közösségi médiában hangsúlyosabb, mint Hillary Clintoné. Hogyan változott a média szerepe ebben a kampányban az előzőkhöz képest? Mit mondanak a kampány szempontjából ezek a különbségek, ahogyan Trump illetve Hillary Clinton használják a közösségi médiát?

- Először is látni kell: a közösségi média mára a kampány fő szintere lett. Hozzá kell tenni, hogy az előválasztási kampányban (januártól júniusig), valamint az elnökválasztási kampány most következő, utolsó szakaszában még mindig fontos a televízió, ezen belül is az országos lefedettségű hírtelevíziókszerepe, hiszen itt zajlanak a jelöltek vitái, de nagyon sokan már a vitákat is a közösségi médián keresztül nézik.

A két jelölt közötti különbségek a közösségi média mint közvetítő csatorna alkalmazásában rávilágítanak a kampányaik közötti általános különbségekre is. Míg Hillary tweetjei kimértek, sokszor mesterkéltek és gyakran valóban a stábja munkáját lehet látni mögöttük, Trump valóban igen sokszorsaját maga írja ezeket és gyakran küld a Twitteren dühös, ízléstelen, sőt szalonképtelen üzeneteket.

Gondoljunk csak arra a képre, amelyen Hillary mögött dollár bankjegyek szerepeltek, mellette pedigegy hatágú csillag azzal a felirattal: „a valaha volt legkorruptabb jelölt”. Ilyen a két kampány is. Hillaryé fegyelmezett, kimért, sőt sokszor gépies, hideg, törtető. Trumpé kaotikus, szabadszájú, háromszor kellett átszerveznie csapatát, rengeteget improvizál, és a stábból folyamatosan olyan hírek szivárognak ki, hogy nem tudják Trumpot kontrollálni vagy visszafogni.

- Milyen jelentős különbségeket találunk az ígéretekben? Hiszen a 2008-as válság, a gyárbezáráok utáni munkanélküliség az általános létbizonytalanság jelentős kihívás mindkét jelölt számára...

- Teljesen más szinten fogalmazza meg ígéreteit a két kampány. Hillary Clinton részletes szakpolitikaiplatformmal állt elő, amely majdnem minden területet lefed. Ő alapvetően Obama politikáját folytatná, tovább szélesítené a nők jogait és a melegek jogait, Sanders programját beépítve megreformálná a kampányfinanszírozás rendszerét. Nagyon átgondolt és professzionális külpolitikaiprogramja van. Trump – bár kampánya valóban készített szakpolitikai programokat – elsősorban makrószinten, a nagy narratívák keretében kommunikálja ígéreteit. Legfontosabb ígérete és fő szlogenje, hogy újra naggyá tenné Amerikát (Make America Great Again): visszaadná Amerikaszerinte elveszett sikerességét és dinamizmusát, felpörgetné a gazdaságot, hogy az új munkahelyeket teremtsen. Másik fontos ígérete a biztonság. A bevándorlás megszigorításával, a muszlimok bevándorlásának leállításával, az illegális migránsok kiutasításával és a Mexikóval közös határon építendő fallal vissza szeretné adni az amerikaiak biztonságérzetét, amely valóban elveszett. A két jelölt gazdaságra vonatkozó szakpolitikai programjai egyébiránt a papírformát hozzák: Hillary ademokraták hagyományait követve (a tehetősebbeket sújtó) adóemeléssel és nagyobbredisztribúcióval, Trump pedig a bevált republikánus módon adócsökkentéssel, a vállalatok terheinekcsökkentésével igyekezne jobb gazdasági helyzetet teremteni.

- Mire számíthatunk novemberig a kampányban? Személyeskedés, a holdudvar, a támogatók tagjainak támadása? Szex videók, fotók, stb , lehet-e még döntő szerepe az ilyen „minőségű” lejáratásnak?

Az idei kampány példátlanul durva, de a legrosszabb talán még hátravan, hiszen most jöhet alegkeményebb harc. Trump egy hónapja kezdte támadni Hillaryt az egészségi állapotával, ami szintén precedens nélküli, de időközben kiderült: Hillary tényleg beteg volt, tüdőgyulladást kapott. A negatív kampány eszközei között ebben a kampányban kiemelt szerepet kapott a hackerek által megszerzette-mailek kiszivárogtatása, amelynek fő célpontja Hillary Clinton, s amelyek mögött Edward Snowdenmellett orosz érdekeltségű csoportok állhatnak, legalábbis erre utalnak az eddigi információk.

- Hogyan jellemezhető az amerikai elnökválasztás nemzetközi háttere? Az egyes politikai pártok ebből a szempontból mértékadó személyiségei milyen nemzetközi rend és amerikai külpolitikai szerepvállalás mellett érvelnek?

- Itt is nagy szakadék van a két jelölt elképzelései között. Hillary Clinton külpolitikai profilja elég jólismert, hiszen 2008-ban elnökjelölt-aspiráns volt, majd 2009-2013 között külügyminiszterként szolgált. Ő a férje, Bill Clinton által fémjelzett demokrata külpolitikai vonal, a liberális internacionalizmus, kritikusai szavával a liberális intervencionizmus követője, a nemzetközi politikában egyfajta demokrata héjának számít: Amerika erőteljes, határozott globális szerepvállalását támogatja, adott esetben indokoltnak tartja a katonai erő alkalmazását is. Erős Európát, erős Izraelt látna szívesen, és úgy gondolja, a demokrácia terjesztése is missziója Amerikának. Oroszországot ellenfélnek tekinti. Úgy látom, hogy bár nehéz örökséget venne át Obamától, Clinton fő prioritása az lenne, hogy elérje a szíriai válság rendezését és az ISISmegsemmisítését, akár szélesebb amerikai szerepvállalás árán is. Hillary mögött profi külpolitikai csapat áll, a demokraták legjobbjai és bizony számos republikánus külpolitikai szakértő isfelsorakozott mögé.

Trump külpolitikai elképzelései meglehetősen zavarosak, sőt esetenként riasztóak. Nem áll mögötte erős csapat, az igazi profik nem álltak mellé. Márciusban 120 republikánus kül- és biztonságpolitikai szakértő nyílt levélben határolódott el Trumptól, ezt augusztusban 50, korábban magas kormányzati posztot betöltött republikánus potentát Trump-ellenes levele követte. Ha Trump kampányban elhangzott ígéretei alapján kell következtetnünk, akkor megválasztása esetén sajátos külpolitika és mindenképpen komoly külpolitikai fordulat várható. Először is Trump muszlimellenessége, iszlamofóbiája elnökké választása esetén negatív következményekkel járhat az iszlám világban, ahol a mostaninál is nagyobb Amerika-ellenességet váltana ki. Déli szomszédjával, Mexikóval a fal ügye mindenképpen megrontaná a viszonyt. Trump úgy nyilatkozott: a NATO-tagoknak többet kellene befizetniük a közös kasszába, ha azt szeretnék, Amerika továbbra is jelen legyen katonailag Európában, de ugyanezt felvetette Japán és Dél-Korea kapcsán is. Kilátásba helyezett lépései tehát elidegenítenék Amerika legfontosabb szövetségeseit. Másrészt pedig úgy gondolja, hogy – szembenelődjeivel – ő szót tudna érteni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, pedig inkább annak van valószínűsége, hogy Trump elnökként belesétálna Putyin csapdáiba, az orosz elnök ugyanis jelenleg aNyugat meggyengítésén munkálkodik. Számos szakértő, köztük Anne Applebaum és tanárom, Niall Ferguson is úgy véli: Trump elnökké választásának nemzetközi következményei beláthatatlanok lennének. Mindez persze akkor igaz, ha megválasztása esetén betartaná ezeket a kampányígéreteket.

Végül egy dologban viszont egyetért a két jelölt: nem támogatják újabb szabadkereskedelmi egyezmények, például a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) megállapodás megkötését, mert véleményük szerint ezek munkahelyeket visznek el Amerikából. Trump ebben is radikálisabb ellenfelénél: ő a már hatályban lévő egyezményeket is felülvizsgálná.

Fehér Zoltán politológus, Amerika-szakértő, külpolitikai elemző. Az ELTE amerikanisztika és politikaelmélet szakán szerzett mesterdiplomát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogászdiplomát. 2002-2014 között diplomata, a washingtoni nagykövetségen külpolitikai elemzőként, Ankarában nagykövet-helyettesként és ügyvivőként szolgált. Az ELTÉ-n és a Pázmányon politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat oktatott. 2016 óta Bostonban él, a Harvard Kennedy Schoolban „Master in Public Administation” diplomát szerzett és Joseph Nye professzor mellettdolgozott. Jelenleg a Fletcher School of Law and Diplomacy doktorjelöltje. Külpolitikai blogot ír „Atlantista” címen (feherzoltan.blog.hu).