Az Azonnalin 2020. május 4-én jelent meg elemzésem a "Korona After" véleménycikk-sorozatban:
Hogyan szabadulhat a világ mostani fogságából?
Hogyan szabadulhat a világ mostani fogságából?
Fehér Zoltán
Spiró György regényében, a Fogságban egy Róma külvárosában felnevelkedett zsidó fiú, Uri utazásait követhetjük nyomon. Uri az első könyvben eljut Jeruzsálembe, majd a második könyvben, a regény sűrűjében börtönbe kerül és cellatársa egy harmincas éveiben járó igehirdető, akit hívei prófétának tekintenek. Uri tovább utazik Alexandriába, az igehirdető pedig eltűnik a regényből. A igehirdetőről csak a negyedik könyvben derül ki, hogy nem más ő, mint Jézus Krisztus, akinek történelmi, civilizációs jelentőségét saját kora nem vette észre, ezért a regény is szinte észrevétlen siklik át a vele való találkozáson. A Fogság egyik tanulsága: az emberi lét sajátja, hogy az igazán fontos, korszakos dolgokat, történéseket a saját életünkben, korunkban, vagy környezetünkben nem mindig vesszük észre, hiszen azok felismeréséhez időbeni távolság, „kritikai distancia” szükségeltetne.* * *
A következőkben számba veszem, hogy a koronavírus-járvány okozta globális válságból a nemzetközi élet főszereplőire, illetve a világpolitikára vonatkozóan milyen következtetéseket szűrtem le. A Fogság tanulsága az, hogy mi halandók nehezen látjuk át a jelenben zajló legfontosabb folyamatokat, s ritkán érzünk rá arra, mit hozhat a jövő. Mivel jelenleg a járvány/válság közepén (vagy talán még csak az elején) járunk, ezért nem láthatunk ki jelenlegi helyzetünk, nézőpontunk fogságából. Ezzel együtt megkísérlem levonni a legfontosabb tanulságokat, azonban óvatosan bánok a jövőre vonatkozó nagy trendek megjósolásával.
A világ országai: Összességében a világ országainak, kormányzatainak reagálása a COVID-19 járványra nagy kudarc, elsősorban a globális kormányzás kudarca. A járvány terjedése globális, a kezelésében viszont még tetten sem érhető a nemzetközi együttműködés, abban a nemzetállami kezelés dominál. Ez nem meglepő azoknak (köztük e sorok szerzője), akik szerint a nemzetközi politika világát leginkább az ún. Realpolitik iskola (másnéven realizmus) elmételei írják le leghitelesebben, ha nem is tökéletesen: a nemzetközi politikát anarchia jellemzi, nincs világkormány, a nemzetállamok mind-mind csak saját érdekeiket nézhetik és nézik is, ez alapján alakítják ki külpolitikájukat. Ezért is sokatmondó, hogy még a Realpolitik-iskola egyik fő képviselője-teoretikusa, Henry Kissinger is a nemzetközi együttműködés szükségességéről ír, arra hívja fel a kormányok figyelmét nemrég megjelent cikkében.
Európai Unió: Az EU gyakorlatilag láthatatlan volt a járvány berobbanását követő időszakban. Az EU-ban elsőként és egyik legdrámaibban érintett tagállam, Olaszország előbb kapott segítséget Kínától, mint EU-s partnereitől. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bocsánatot kellett kérjen az olaszoktól az EU késői reagálása miatt. Sokat rontja az EU megítélését és a föderáció-párti álláspont népszerűségét, hogy az EU tagállamai mind nemzetállami alapokon reagáltak a járványra és az EU-szintű kezelés szinte teljesen elmaradt. Ezen az sem javított sokat, hogy az EU végül komoly pénzekkel segítette a tagállami intézkedéseket. Az már most látszik, hogy a szigorúan tagállami kezelés, a működő megoldások egymás közötti megosztásának hiánya nagyon különböző hatékonyságú fellépést eredményezett az egyes országokban.
Kína: Kétségkívül Kína a járvány kirobbanásának és globális szétterjedésének legfőbb felelőse. A kínai kommunista vezetés szovjet elődeik egyik legrosszabb hagyományát, a Csernobil-módszert vetették be a járvány kezdetén: elhallgatni és elhallgattatni. A járvány létét letagadták, a vészjelzőket megkongató orvosokat letartóztatták. Aztán január közepére rájöttek, hogy a koronavírus valódi probléma, és valódi megoldásokat igényel. Ezt követően Wuhanban és Kína más részein szigorú intézkedéseket vezettek be a kijárási tilalomtól a kötelező maszkviselésen át a fertőzés-gyanús személyek karanténjáig. Mindezeket az intézkedéseket a kínai rendőrállam vasszigorral tartatta be. Ezzel a koronavírus kínai terjedését sikerült lelassítani, majd márciusra megállítani. Azonban a novembertől januárig terjedő időszakban a vírus már átterjedt a világ legtöbb részére. Ha Kína tavaly év végén nem tagadja le a járványt és lezárja határait, megkímélhette volna a világot a mostani szintű pandémiától. Kína a járvány szigorú kezelésével párhuzamosan év elejétől kezdve azon dolgozott, hogy a COVID-19 eredetét Amerikára kenje, maga pedig a „jóságos nemzetközi nagyhatalom” szerepébe bújva maszkokat és lélegeztető gépeket küldjön a világ számos országába. Kína ismét jól játssza a nemzetközi politika játékát és ezúttal az eddig gyenge pontjának számító nemzetközi imázsát, „soft power”-ét igyekszik erősíteni.
Amerikai Egyesült Államok: A koronavírussal fertőzött amerikaiak száma a múlt héten elérte a rettegett 1 milliós határt. Ebből is látható, hogy az amerikai társadalom eddig sikertelenül kezelte a koronavírus-járványt. Ennek öt okát azonosítom be, ezek két csoportra oszlanak: a kormányzással összefüggő és társadalmi-szociális-kulturális tényezőkre.
Az okok első csoportjába az amerikai kormányzati rendszer széttagoltsága, valamint a szövetségi és állami kormányzatok járványkezelési kudarcai tartoznak. (1) Az egységes, országos járvány elleni fellépést alapvetően lehetetlenné tette az amerikai kormányzati rendszer szövetségi jellege, széttagoltsága, a szövetségi kormányzat pénzügyi túlereje és hatósági jogköreinek hiánya. (2) Trump elnök és adminisztrációja annak ellenére késlekedett több hónapot a járványra való felkészüléssel, hogy a világ legkiterjedtebb és legprofesszionálisabb titkosszolgálati-információs apparátusával rendelkeznek, amelynek számos ügynöksége már tavaly novembertől (!) kezdve jelezte a Fehér Háznak a koronavírussal kapcsolatos vészjósló híreket. (3) A kormányzási kudarc másik szintje az Egyesült Államok tagállami kormányzatai, amelyek szintén későn ébredtek rá a koronavírus fenyegetésére. Azt kétségkívül felhozhatjuk az államok kormányzói védelmében, hogy a tagállamok nem rendelkeznek elég anyagi erőforrással és bizonyos hatósági jogosítványokkal egy ilyen járvány kezeléséhez, ezért rászorultak a szövetségi kormányzat segítségére. Trumpék ebben sem intézkedtek hatékonyan, ráadásul az erősen fertőzött államok többnyire demokrata kormányzóival hetek óta pártpolitikától sem mentes vitába keveredtek.
A politikusok késlekedése azonban önmagában nem indokolná a jelenlegi katasztrofális helyzetet Amerikában. A koronavírus elleni védekezés kudarcának nagyon mélyen gyökerező társadalmi-szociális-kulturális okai is vannak. (4) A legfontosabb társadalmi-kulturális ok az, hogy az amerikai társadalomban hagyományosan nagyon erős az individualizmus és a szabadságvágy, s az európai értelemben vett „állam” szerepe korlátozott. Amíg a világ jelentős részén, benne az európai országokban valódi kijárási tilalmat rendeltek el a központi kormányzatok, amelyet a rendőrség mindenhol be tud tartatni, az Egyesült Államokban a „kijárási tilalmat” a szövetségi államok kormányzói ún. otthonmaradási javaslatként (stay-at-home advisory) vezették be, a szövetségi kormányzat pedig még ennél is visszafogottabb tanácsokat fogalmazott meg. (5) Végül egy fontos társadalmi-szociális ok a járvány amerikai berobbanása mögött az Egyesült Államok privát alapon működő és széttagolt egészségügyi rendszere. Arról nem beszélve, hogy a koronavírusnak leginkább kitett demográfiai csoportok egy része nem is rendelkezik megfelelő egészségbiztosítással.
Az általam tárgyalt okok egyike is elég lett volna ahhoz, hogy félrecsússzon a COVID-19 kezelése, de ezek együtthatásának drámai következményei lettek az Egyesült Államokban.
Amerika és Kína versengése: A 21. század meghatározó geopolitikai versenye az Egyesült Államok és Kína közöttzajlik. Sokakat az foglalkoztat a fentiek következtében, hogy vajon a mostani helyzet melyik nagyhatalmat lendíti előre, és melyik kerül végletes lemaradásba. Szerintem erről korai beszélni. Mindkét nagyhatalom komoly ütést kapott a vírus következtében, de jelenleg úgy látszik, Amerika kapta a nagyobbat. Óvatosan kell bánnunk azonban az összehasonlítással, hiszen nem tudhatjuk, pontosan mi is zajlik Kínában, mivel a kínai kommunista vezetés nem valós számokat közöl sem a gazdasággal, sem a járvánnyal kapcsolatban. Az amerikai politikatudomány doyenje, Joseph Nye is úgy látja a minap a Foreign Policy-ban megjelent írásában: a koronavírus nem fogja eldönteni Amerika és Kína versengését, abban annál sokkal fontosabb tényezők játszanak szerepet. Cikke illeszkedik az elmúlt években amerikai politológusok és történészek körében zajló vitába, amelyben Graham Allison és társai arra figyelmeztetnek, hogy Kína jelentős erőforrásaira építve (olcsó munkaerő, globális kereskedelmi háló, száguldó gazdasági és technológiai fejlődés) hamarosan lekörözi – ha már le nem körözte – gazdaságilag az Egyesült Államokat és igyekszik letaszítani azt a nemzetközi rendszer csúcsáról; míg Joseph Nye, Michael Beckley és mások azt hangsúlyozzák: az Egyesült Államok komoly strukturális előnyökkel (földrajzi elhelyezkedés, szövetségi rendszer, kutatás-fejlesztés, soft power, stb.) rendelkezik Kínával szemben, másrészről pedig az ázsiai nagyhatalom számos belső problémával, gyengeséggel (demográfiai válság, korrupció, társadalmi egyenlőtlenségek, regionális különbségek) küzd. Én magam is inkább az utóbbi nézőpontot osztom, azt gondolom, Amerika jó erőpozícióból indul a Kínával szembeni versengésben, de azt ezzel együtt hangsúlyoznom kell: a fenti, Amerikáról szóló részben említett belső problémák (széttagolt kormányzati struktúra, polarizálódás, egészségügyi rendszer, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek) nagyon komoly kockázatot jelentenek ebben a rivalizálásban. Amerika valóban tudja állni a versenyt Kínával szemben és meg tudja tartani nemzetközi vezető pozícióját, amennyiben orvosolja ezeket a mély strukturális problémákat a következő években. Az mindenesetre biztosan a versengés része már, hogy Kína – miután úrrá tudott lenni a járványon – látványos nemzetközi szerepet építget magának, igyekszik számos ország járvány elleni fellépését segíteni, miközben az Egyesült Államok kizárólag belső problémáival, a járvány kezelésével tud foglalkozni, nemzetközi szerepet egyáltalán nem játszik a koronavírus kapcsán, sőt még meg is vonja támogatását az Egészségügyi Világszervezettől (WHO).
Világgazdaság: A globális gazdaságra példátlan recesszió vár. A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a világ legtöbb országa gyakorlatilag leállította a gazdaság nagyobb részének a működését. Ennek a helyzetnek a hónapokig tartó elhúzódása önmagában nagyon súlyos gazdasági összeomlást eredményezne. A helyzetet súlyosbítja, hogy a recesszió már egy ideje érik. Kína gazdasági növekedése – még a nem megbízható hivatalos adatok alapján is – a 2019-es év utolsó negyedévében 3 százalék körüli értékre zuhant, ami a Peking által várt 7 százalékhoz és Kína elmúlt évtizedekbeli átlagos növekedéséhez képest hihetetlen mélyrepülés. A koronavírus következtében pedig Kína gazdasága 6.8 százalékos csökkenést szenvedett el az első negyedévben; a kínai gazdaság 1976 óta most először zsugorodott és nem növekedett. Az Európai Unió gazdasági alámerülése sem most kezdődött. A tavalyi év utolsó negyedévében 0, azaz nulla százalék növekedést ért el az Unió. Tehát a gazdasági válság a koronavírus-járvány nélkül is bekövetkezhetett volna. Kína és az EU mellé újabb válsággócként az elmúlt hetekben felzárkózott az Egyesült Államok is. Az elmúlt hat hét alatt 30 millióra nőtt a munkanélküliek száma Amerikában. Az Egyesült Államok GPD-je az idei első negyedévben 4.8 százalékos visszaesést könyvelt el, a második negyedévre pedig szinte példátlan, 30 százalékos (!) csökkenést várnak az elemzők. Az olaj világpiaci ára két hete elérte a történelmi mélypontot. A világgazdasági recesszió bekövetkezése nem csak biztos, de gyakorlatilag már el is kezdődött.
Világrend: Amerikában és a világ sok országában zajlik néhány éve komoly vita arról, hogyan változik a világrend, miben is állt az eddigi nemzetközi rend, és mi válthatja fel a jövőben. Magyarországon is folyt ilyen vita egy évvel ezelőtt, én magam is hozzászóltam. Ezeknek a vitáknak a folytatása a már említett két cikk is, Henry Kissinger és Joseph Nye egymásra feleselő írásai. Kissinger cikkének címe: „A koronavírus örökre megváltoztatja a világrendet”, míg Nye írását „Nem, a koronavírus nem változtatja meg a világrendet” címmel tette közzé. A koronavírus a világrendet valóban nem változtatja meg (egyelőre), a világrend azonban változóban van. A nemzetközi rendről több értelemben is beszélhetünk. A Szovjetunió 1989-1991-es bukásával a nemzetközi rendszer (az országok összessége) kétpólusúból egypólusúvá vált. Kína felemelkedésével viszont ismét kétpólusú nemzetközi rendszer alakult ki, amely a többpólusú rendszerekkel is mutat hasonlóságot, hiszen a hidegháborúval szemben jelenleg a két szuperhatalom mögött nincs két egységes szövetségesi tömb, még Amerika szövetségesei is építik Kínával való kapcsolataikat, ügyesen lavíroznak a nagyhatalmak között. A nemzetközi rendszeren belül működő jelenlegi, ún. liberális nemzetközi rendet (liberal international order) az Egyesült Államok hozta létre a II. világháború után, majd sikerrel dolgozott a kibővítésén évtizedeken át, de Barack Obama és különösen Donald Trump elnöksége alatt Amerika egyre inkább visszavonul e vezető szerepéből. Kissinger pont arról ír cikkében, hogy a COVID-19 egészségügyi és gazdasági hatásai leküzdéséhez, valamint a liberális nemzetközi rend értékeinek megvédéséhez a világnak nemzetközi együttműködésre van szüksége, amelyben Washingtonnak vezető szerepet kell játszania. Joseph Nye ezen a ponton Kissingeréhez hasonló gondolatot fogalmaz meg, ő azt javasolja: Amerika indítson a Marshall-tervhez hasonló COVID-19 segélyprogramot a leginkább érintett országok számára. Bár egyetértek a fenti javaslatokkal, nem látom valószínűnek, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció élére állna ilyen kezdeményezéseknek. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy Kína tölt majd be ilyen szerepet (mennyire ironikus lenne!). Ez mindenképpen Kína helyzetét erősítené a most kialakulóban lévő új világrendben.
* * *
A koronavírusjárvány következtében több milliárdan kerültünk fogságba a saját otthonainkban. Nem csak mi emberek vagyunk fizikailag fogságban, hiszen a koronavírus foglya lett a gazdaság (a nemzetgazdaságok és a világgazdaság) is, és ebben a fogságban kínlódik a világpolitika is jelenleg. A válság elmúltával a világ országainak újra kell gondolniuk együttműködésüket – legalább – a világjárványok elleni küzdelem területén. A nemzetközi kapcsolatok Realpolitik-iskolája mindazonáltal azt tanítja: az egyes országok ezt csak akkor fogják megtenni, amikor belátják, hogy ez az együttműködés a saját jól felfogott érdekük. Bízzunk benne, hogy belátják. Úgy előbb szabadulnánk a mostani fogságból.
Megjelent az Azonnali hírportál „Korona After” című vitasorozatának részeként, 2020. május 4-én: https://azonnali.hu/cikk/20200504_hogyan-szabadulhat-a-vilag-mostani-fogsagabol
A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, a Harvard Egyetemen Joseph Nye volt asszisztense. Jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Tufts Egyetem oktatója.
