"Az Egyesült Államok társadalma a választás óta eltelt három hét alatt teljesen felbolydult, megzavart méhkaptárként viselkedik."
"Trump szavazói... nem rasszisták, szexisták és idegengyűlölők. Többségük egyszerűen úgy érzi: az ország vezetői, a médiaelit, az „establishment” a globalizáció időszakában mind gazdaságilag, mind kulturálisan cserbenhagyta őket."
A többi a mai Figyelőben...
A teljes cikk:
Cserbenhagyottak forradalma
Fehér Zoltán külpolitikai elemző (Boston)
Váratlanul érte és sokkolta az amerikai társadalmat Donald Trump republikánus elnökjelölt győzelme a november 8-án tartott választáson. Még a győztest és kampányát is meglepte az eredmény: New Yorkban, Trump szűkebb pátriájában tartott eredményvárójukat ugyan a Hilton szállodában tartották, de a jelen lévő újságírók szerint minden pompa és különösebb felhajtás nélkül. Állítólag a hangulat az esemény első óráiban – ahogy Trump körül a megelőző napokban is –meglehetősen feszült és pesszimista volt.
Az előzetes közvéleménykutatások és az azokat kritikátlanul harsogó média hatása alatt ugyanis az amerikaiak többsége a demokrata jelölt, Hillary Clinton győzelmét várta. A felmérések Clinton előnyét mutatták gyakorlatilag a kampány idei szakasza alatt végig. Annál nagyobb volt a meglepetés az eredmények láttán mind a győztes, mind a vesztes tábor főhadiszállásán és szavazóik körében is. Nem túlzás azt állítani: az Egyesült Államok társadalma a választás óta eltelt három hét alatt teljesen felbolydult, megzavart méhkaptárként viselkedik.
Hillary Clinton és a demokraták támogatói óriási traumaként élik meg a demokrata jelölt vereségét, de főleg az ő szemükben elfogadhatatlan, szalonképtelen és veszélyes Trump győzelmét. Ellentáboruk ugyan gúnyolódik ezen, de a liberálisok körében nagyon sokan személyes tragédiának élték meg az elnökválasztás kimenetelét. Az ő szempontjukból nem egy közönséges elnökválasztás zajlott: úgy gondolták, Amerika a demokrácia és az autoriter és rasszista hajlamú populizmus között választott. Az különösen felerősítette a baloldal traumáját, hogy Clintonra közel egymillióval többen szavaztak országosan, de a választási rendszer sajátossága miatt, miszerint a szövetségi államok többségi szavazásaiból sikeresen kikerülő jelöltet választja meg a végső döntést hozó Elektori Kollégium, végül a republikánus jelölt győzött és ő lesz az elnök. Az tovább borzolta a liberális szavazók és az ő oldalukon álló számos színesbőrű kisebbségi közérzetét, hogy Trump nevét felhasználva szélsőségesek számos helyen rasszista, neonáci feliratokat festettek közterületekre, intézmények falára, megszaporodtak a rasszista incidensek. Nagyon sokan Clinton támogatói közül nem is fogadták el a választás eredményét és az elmúlt napokban szinte minden este az amerikai nagyvárosok utcáin adtak hangot nem tetszésüknek a „Nem az én elnököm!” szlogen skandálásával.
Nem úgy Trump és a jobboldali Republikánus Párt táborában, amely leplezetlen eufóriával fogadta jelöltjük győzelmét. Sokan úgy érzik, Trump megválasztásával végre megfelelő üzenetet küldtek a washingtoni elit, a média, a politikai korrektség bajnokai és a „liberális kérlehetetlenség” szószólói felé, akik Barack Obama elnökségének elmúlt nyolc éve alatt rossz irányba vitték az országot. A republikánus elnökjelölt jelentős számú fehérbőrű, munkásosztálybeli támogatói úgy érzik: a hivatalos Amerika az elmúlt évtizedekben cserbenhagyta őket, a globalizáció és a multikulturalizmus áldozataivá váltak, Trump győzelmével viszont eljött az ő idejük, végre az ő problémáikkal is foglalkozik majd a politika. A liberálisok „sírását-rívását” nevetségesnek tartják, és úgy gondolják, politikai ellenfeleik eltúlozzák a rasszista incidensek jelentőségét, sőt hisztériát keltenek. A jobboldali táborban sokakat felháborít, hogy Clinton hívei nem demokratikus polgárokként viselkednek, amikor tüntetnek és nem fogadják el a szabad választások eredményét. Ezen az oldalon is borzolja a kedélyeket több incidens: az egyik egy videó, amelyen feketék csoportja egy fehér férfit rugdos, amiért az Trumpra szavazott, a másik pedig az, hogy bizonyos városokban pedig amerikai zászlót égettek a Trump ellen tüntetők.
Amerika tehát rendkívül megosztott. Családtagok, barátok uszulnak egymásra, vesznek egymással össze, a hagyományos média felületein, valamint a Facebookon és a Twitteren óriási csaták dúlnak, ahogy az utcát is a szenvedély uralja a nagyvárosokban. Mindeközben a politikai vezetők igyekeznek nyugalomra inteni és együttműködésre kérni mindenkit. Mind Donald Trump a győzelmi beszédében, mind pedig Hillary Clinton a vereségét elismerő megszólalásában rendkívül visszafogott, az ellenfél iránt tiszteletet mutató hangot ütött meg. Trump megköszönte Clintonnak a közjóért tett évtizedes szolgálatait, a demokrata jelölt pedig kijelentette: „Donald Trump lesz az elnökünk, nyitottsággal kell fogadnunk és esélyt adnunk, hogy vezesse az országot”. Barack Obama leköszönő elnök még a választás hajnalán gratulált Trumpnak a győzelméhez és meghívta, hogy másnap a Fehér Házban egyeztessenek a kormányzati felelősség békés átadásáról. A találkozó az addig egymással élesen szembenálló két férfi között meglepően hosszúra és barátira sikeredett, olyannyira, hogy Trump kijelentette: Obama kérésére megfontolja, hogy kampányígérete ellenére mégse törölje el egészében az eddigi elnök fő művének tekintett, Obamacare-nek nevezett egészségbiztosítási reformot.
A politikai vezetők intései ellenére a hangulat Amerika-szerte továbbra is feszült, az elmúlt napokban is folytatódtak a Trump-ellenes tüntetések, a nyilvánosságban folyik a vita a választások értelmezéséről, a miértekről.
Mi is történt valójában? Hillary Clintonra ugyan több szavazó adta le a voksát, mint ellenfelére, de a demokrata jelöltnek nem sikerült megszereznie a szavazók relatív többségét a szövetségi államok nagyobb részében, ezért komoly vereséget szenvedett. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Trump mellett Clintonné a legelutasítottabb politikusok közé tartozik. Az amerikai lakosság jelentős része, a republikánusok és függetlenek többsége, de sok millió demokrata is Hillaryt a korruptnak tartott washingtoni elit egyik emblematikus figurájának tartja. Hillary az e-mailszerver botránya, a Clinton Alapítvány körüli sötét ügyek és a Demokrata Párt vezetésének antidemokratikus lépései (párton belüli ellenjelöltje, Bernie Sanders szenátor félreállítása) miatt láthatóan inkább tehertétel volt a demokraták számára. Eredménye jelentősen elmarad Obama négy és nyolc évvel ezelőtti eredményétől, sokan a korábbi Obama-szavazók és Sanders támogatói közül is inkább otthon maradtak, minthogy Hillaryra szavazzanak. Inkább visszaütött Clintonra az is, hogy Trumptól való félelmükben az amerikai média liberális orgánumai, de még a konzervatív média egy jelentős része is a republikánus jelöltet támadta, míg Hillaryval kesztyűs kézzel bánt, sőt segítette. Mindezek ennek ellenére Hillary így is körülbelül egymillió szavazóval többet tudott mozgosítani ellenfelénél, mivel Trump – rasszista és kisebbségellenes kiszólásokkal tarkított – zajos kampányával sokakban félelmet ébresztett. A demokrata jelöltre szavazott ezért a színesbőrű kisebbségi szavazók többsége és a fehér társadalom liberálisabb része. A győzelemhez azonban ez nem volt elég.
Az ország másik fele, a Trumpra szavazó szintén körülbelül 60 millió ember nyilvánvalóan a változásra szavazott. Clintonban a leszerepelt, régi elitet, Trumpban pedig a megújulást látták. Bár a végső eredményhirdetésnél Trumpot a Republikánus Párt jelöltjeként hirdették ki győztesnek, bizonyos értelemben ez mindkét hagyományos párt, a demokraták és a republikánusok eddigi politikája elleni népszavazás is volt. Trump ugyanis nem hagyományos republikánus: egyfajta lázadóként, a párt hagyományos elitjének utálkozása közepette, szinte puccsszerűen vette be a Republikánus Pártot és szerezte meg a párt elnökjelöltségét. Populista kampányában fal építését ígérte a Mexikóból áramló illegális bevándorlás megállítására, kilátásba helyezte a terrorveszély miatt a muszlimok beutazásának tilalmát, a globalizáció miatt tengerentúlra vándorolt amerikai munkahelyek visszaszerzését és az emberektől eltávolodott washingtoni elit „mocsarának lecsapolását”. Egyszerű, hétköznapi megfogalmazásai, a politikai korrektség szabályaira fittyet hányó stílusa, valamint a globalizációval és a multikulturalizmussal szembeni kritikája széles választói koalíciót vonzott Trump köré. Ezek között vannak tehetős konzervatív republikánus polgárok, keresztény fundamentalista hívők és a lecsúszóban lévő amerikai fehér középosztály tagjai is. Trump mellé álltak az Egyesült Államok középső, gazdaságilag kevésbé fejlett államaiban élők, a vidéki lakosság, és – az eddigi választási térképeket átrajzolva – az ipari körzetek egykor szilárdan demokrata kötödésű fehér munkásrétege. De rá szavazott a hispánok és az ázsiaiak körülbelül egyharmada és még a feketék 10 százaléka is.
A republikánus jelölt szavazói tehát – Trump szalonképtelen, durva kampánya és az ellenoldal ilyen tartalmú megbélyegzési szándéka ellenére – nem rasszisták, szexisták és idegengyűlölők. Többségük egyszerűen úgy érzi: az ország vezetői, a médiaelit, az „establishment” a globalizáció időszakában mind gazdaságilag, mind kulturálisan cserbenhagyta őket. Az elmúlt 25 év kormányzatai szerintük tétlenül nézték az amerikai gyártóipar lerohadását, a szabadkereskedelmi egyezményekkel pedig kiszervezték munkahelyeiket külföldre. Az Obama és Clinton fémjelezte kormányzat többet foglalkozott a nők, a melegek és más kisebbségek jogaival, szimbolikus liberális és feminista témákkal, mint az átlagemberek problémáival, sőt az általuk erőltetett „identitáspolitika” e szavazók többségét mérhetetlenül irritálja. Jogosan érzik úgy, hogy a 2008-as pénzügyi-gazdasági világválság elvette egzisztenciális biztonságukat, a Wall Street-i felelősöket nem büntették meg, sőt azok továbbra is csillagászati összegeket keresnek, a jövedelmi egyenlőtlenségek így elviselhetetlen mértékig nőttek. Az iszlamista terrorizmus fizikai biztonságérzetüket rengette meg. Mélyreható változást akarnak és azt a hagyományos politikusoktól nem várhatják. Trumpba helyezték bizalmukat.
A megválasztott elnök első személyzeti döntései mindesetre bírálóit igazolják és az amerikai közvéleményben is rendkívül vegyes visszhangra találtak. Trump elsőként Reince Priebust, a Republikánus Párt központi adminisztrációjának vezetőjét kabinetfőnökének, Steve Bannont, eddigi kampányfőnökét pedig stratégiai főtanácsadójának jelölte. Míg Priebus személyét az ellenoldal sem bírálta, óriási felháborodást váltott ki Bannon kinevezése, mivel ő annak a Breitbart hírportálnak volt a vezetője, amely az ún. alt-right, az alternatív jobboldal fellegvára. Ez az eredetileg Izrael-barát, konzervatív portál az évek során éles, szélsőséges hangvételével – és Bannon vezetésével – magához vonzotta az eddig a politika főáramán kívül eső nacionalista, antiszemita, illetve fehér felsőbbrendűséget hirdető radikális és szélsőjobboldali közönséget. Szintén nagy felzúdulás fogadta, hogy Trump az új nemzetbiztonsági főtanácsadónak Michael Flynn altábornagyot, a katonai hírszerzés korábbi vezetőjét nevezte ki, mivel széles körben ismertek Flynn muszlimellenes nézetei és oroszbarátsága, valamint hogy az agresszív katonai fellépés híve. Az elnöki poszt várományosa az igazságügyminiszter és legfőbb ügyész egyesített posztjára pedig azt a Jeff Sessions republikánus szenátort jelölte, akinek egykori, 1986-os szövetségi bírói kinevezését a Szenátus demokrata és republikánus tagjai rasszista nézetei miatt akadályozták meg. Trump mindeközben próbál nyitni a mérsékelt konzervatív holdudvar felé is: főhadiszállásán, a Trump Towerben fogadta az amerikai külpolitika doyenjét, a korábbi külügyminiszter Henry Kissingert, illetve a hétvégén a Trump Nemzeti Golf Klubban tárgyalt egyik fő pártbeli ellenlábasával, a 2012-es republikánus elnökjelölttel, Mitt Romney-val a külügyminiszteri pozícióra való esetleges jelöléséről.
A választás lezajlott, s Amerika most végletesen megosztott. Egyik fele retteg a jövőtől, a másik fele bizakodóan tekint felé. A januárban hivatalba lépő új elnök kijelentette: szándéka, hogy egyesítse a nemzetet. Nem lesz könnyű dolga.
