Kedves Atlantisták!

A COVID-nak köszönhetően ez sokunk számára egy olyan nyár, ami nem is nyár igazából, itt az Egyesült Államokban legalábbis. Ez viszont kedvez az írásnak, így elkészült újabb cikkem, amely a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központjának blogján jelent meg. A cikk bevezetőjében felidézem, hogy Kornai János közgazdász professzor tavalyi Financial Times-cikkében Kína megerősödéséről és a totalitárius diktatúra felé tett hátraarcáról írt. Ebben önkritikusan kifejtette: a nyugati szakértőknek (köztük Kornainak), akik az 1980-as évektől kezdve segítették a kínai gazdasági reformokat, nagy felelősségük van Kína fenyegetéssé válásában: olyan szerepet játszottak ebben, mint Frankenstein a szörny megalkotásában. Én úgy vélem, a nyugati szakértők mellett az Egyesült Államok stratégiája is jelentős szerepet játszott mindebben. A cikkben az Egyesült Államok Kína irányában követett ún. nyitás (engagement) stratégiájának történetét vázolom fel, megállapítva: amíg ez a Nixon elnök által 1972-ben elindított stratégia jól szolgálta az amerikai nemzeti érdekeket a hidegháború alatt (a Szovjetunióval szemben), addig a hidegháború utáni időszakban (az 1990-es években) az amerikai stratégiát a kiegyensúlyozás (balancing) irányába kellett volna elmozdítania Washingtonnak. Ez a fordulat végül a Trump-adminisztráció alatt elindult, de a stratégia módosításának késedelme nagyon súlyos következményekkel járt Amerikára nézve az Egyesült Államok és Kína közötti erőegyensúly tekintetében. Amerika (és a nyugati szakértők) támogatásával Kína több évtized alatt megerősödött, sőt ma már az Egyesült Államok vezető pozícióját is fenyegeti, globális külpolitikai és gazdasági terjeszkedése - azt gondolom - mindenki számára nyilvánvaló. Amerikai szempontból a kiegyensúlyozás stratégiájának nincs alternatívája.

 Zoltan Feher: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China