Külpolitika magyar szemmel Amerikából

Atlantista

Atlantista

Keeping It Realpolitik: új világpolitikai rovatom az Azonnalin

2020. november 02. - Fehér Zoltán dr.

 

79cec076-2bc8-4b3c-87f6-1815764edf65.jpg

 

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy elfogadtam az Azonnali.hu szerkesztőségének megtisztelő felkérését, hogy önálló rovattal jelentkezzek külpolitikai témákban. A rovat címe: "Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból", és az első cikk az imént jelent meg "A korona visszavág" címmel az amerikai elnökválasztási kampány legutóbbi fordulatairól. Bízom benne, hogy minél többen fogjátok követni a rovat írásait.

Íme a rovat nyitó cikke:
A korona visszavág: újabb fordulatok az amerikai elnökválasztás hajrájában

És egy kis ízelítő:

"Az amerikai elnökválasztás éve mindig a kampány jegyében telik, ez így alakult 2020 első kilenc hónapjában is. Az elnökválasztási kampány általában hoz meglepetéseket is, idén azonban minden évszak váratlan eseményeket produkált.

A tél végén, a tavasz elején az Egyesült Államokat is elérte a koronavírus-járvány, március közepe óta ez uralja elsősorban a politikai napirendet és magát az elnökválasztási kampányt is. Júniusban a fekete bőrű George Floyd rendőri erőszak okozta halála nyomán utcai tiltakozássorozat indult a Black Lives Matter szervezet és jelszó égisze alatt, amely hónapokig szűnni nem akaró tömegtüntetéseket, helyenként erőszakos zavargásokat, szobordöntögetéseket és fosztogatást is hozott, de még fontosabb, hogy az egész amerikai társadalmat, benne az üzleti világot, a médiát és az egyetemeket is közvetlenül érintő antirasszista politikai mozgalmat indított útjára, amelynek hangnemét és követeléseit is többnyire a radikális baloldal kérlelhetetlensége és intoleranciája határozza meg, befolyása mégis jelentős a társadalom fősodrára is."

 

Az Egyesült Államok Kína-stratégiájának tündöklése és bukása

ac6e10f0-93b0-420c-87bf-c8b430e3e9a8.JPG

Kedves Atlantisták!

A COVID-nak köszönhetően ez sokunk számára egy olyan nyár, ami nem is nyár igazából, itt az Egyesült Államokban legalábbis. Ez viszont kedvez az írásnak, így elkészült újabb cikkem, amely a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központjának blogján jelent meg. A cikk bevezetőjében felidézem, hogy Kornai János közgazdász professzor tavalyi Financial Times-cikkében Kína megerősödéséről és a totalitárius diktatúra felé tett hátraarcáról írt. Ebben önkritikusan kifejtette: a nyugati szakértőknek (köztük Kornainak), akik az 1980-as évektől kezdve segítették a kínai gazdasági reformokat, nagy felelősségük van Kína fenyegetéssé válásában: olyan szerepet játszottak ebben, mint Frankenstein a szörny megalkotásában. Én úgy vélem, a nyugati szakértők mellett az Egyesült Államok stratégiája is jelentős szerepet játszott mindebben. A cikkben az Egyesült Államok Kína irányában követett ún. nyitás (engagement) stratégiájának történetét vázolom fel, megállapítva: amíg ez a Nixon elnök által 1972-ben elindított stratégia jól szolgálta az amerikai nemzeti érdekeket a hidegháború alatt (a Szovjetunióval szemben), addig a hidegháború utáni időszakban (az 1990-es években) az amerikai stratégiát a kiegyensúlyozás (balancing) irányába kellett volna elmozdítania Washingtonnak. Ez a fordulat végül a Trump-adminisztráció alatt elindult, de a stratégia módosításának késedelme nagyon súlyos következményekkel járt Amerikára nézve az Egyesült Államok és Kína közötti erőegyensúly tekintetében. Amerika (és a nyugati szakértők) támogatásával Kína több évtized alatt megerősödött, sőt ma már az Egyesült Államok vezető pozícióját is fenyegeti, globális külpolitikai és gazdasági terjeszkedése - azt gondolom - mindenki számára nyilvánvaló. Amerikai szempontból a kiegyensúlyozás stratégiájának nincs alternatívája.

 Zoltan Feher: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China

Átveszi-e Kína az USA vezető szerepét a világban? - Elemzésem az Azonnali "Kína-vitájában"

azonnali_kina_cikk_062020.jpeg

Az Azonnali ezúttal Kínáról indított egy vitát, amelyben politikatudósok, diplomaták, közgazdászok, szakújságírók fejtik ki véleményüket vagy osztják meg elemzéseiket a Középső Birodalom jelenlegi helyzetéről és a nemzetközi rendszerben elfoglalható jövőbeli helyéről. Én magam egy elemzéssel kapcsolódtam be a vitába, amelyben arról írok, hogyan alakult ki Kína és az Egyesült Államok jelenlegi versengése és vajon Kína átveheti-e az USÁ-tól a globális hegemón szerepét.

Fehér Zoltán: Átveszi-e Kína az USA vezető szerepét a világban?

A koronavírus hatása a világpolitikára - elemzésem a Global Security Review és az eCCO Magazin hasábjain

 

04c138a8-b32f-4972-a387-8b238e58812e.jpg

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy megjelent legfrissebb, angol nyelvű cikkem a koronavírus hatásáról a világpolitikára. A cikk az Azonnalin megjelent magyar nyelvű elemzésemre épít, de annak elméleti részét jobban kibontja. Az írást "Hogyan szabadulhat ki a világ a fogságból? Reálpolitika és együttműködés a COVID-19-szel szemben" címmel párhuzamosan publikálta a nemzetközi politikával foglalkozó Global Security Review, valamint az eCCO Magazin. Ez utóbbi az üzleti kommunikációval foglalkozók szakmai fóruma, amely szoros kapcsolatban áll az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarával is. Az eCCO Magazinban való megjelenés egyben azt is jelenti, hogy cikkem az első írás, amelyet a New Jersey Városi Egyetem (NJCU) Vitarendezési Intézete (IDR) által most indított "Globális Üzlet és Globális Kapcsolatok - Tudományos Cikkek Tára" publikált. Ezt nagy megtiszteltetésnek tartom és ezúton is köszönöm.

Global Security Review: Realpolitik & Cooperation in the Age of COVID-19 - How can the world escape captivity?

eCCO Magazine: How can the world escape captivity?

NJCU Connecting Bridges and Borders Global Business & Global Affairs Scholarly Depository

Reálpolitika és együttműködés a koronavírus ellen? Interjú a New Jersey Városi Egyetem podcastjában

safe_image_php.JPG

A New Jersey Városi Egyetem (New Jersey City University) Vitarendezési Intézete (Institute for Dispute Resolution) márciusban a koronavírus kapcsán podcast-sorozatot indított a YouTube-on. A sorozat legutóbbi darabjában engem szólaltattak meg az utóbbi időben írott cikkeim kapcsán, amelyek a koronavírus nemzetközi politikára gyakorolt hatásairól szólnak. Az interjúban így szó esik arról, hogyan kezelte a járványt az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína, valamint arról, hogyan hat a mostani helyzet az Egyesült Államok és Kína versengésére, a világgazdaságra és a világrend átalakulására.

A podcast/interjú megtekinthető alább:

 

Hogyan szabadulhat a világ mostani fogságából? - Az Azonnalin megjelent elemzésem a koronavírus hatásáról a világpolitikára

Az Azonnalin 2020. május 4-én jelent meg elemzésem a "Korona After" véleménycikk-sorozatban:

Hogyan szabadulhat a világ mostani fogságából?

fullsizeoutput_9b40.jpeg

 

Hogyan szabadulhat a világ mostani fogságából?

Fehér Zoltán

Spiró György regényében, a Fogságban egy Róma külvárosában felnevelkedett zsidó fiú, Uri utazásait követhetjük nyomon. Uri az első könyvben eljut Jeruzsálembe, majd a második könyvben, a regény sűrűjében börtönbe kerül és cellatársa egy harmincas éveiben járó igehirdető, akit hívei prófétának tekintenek. Uri tovább utazik Alexandriába, az igehirdető pedig eltűnik a regényből. A igehirdetőről csak a negyedik könyvben derül ki, hogy nem más ő, mint Jézus Krisztus, akinek történelmi, civilizációs jelentőségét saját kora nem vette észre, ezért a regény is szinte észrevétlen siklik át a vele való találkozáson. A Fogság egyik tanulsága: az emberi lét sajátja, hogy az igazán fontos, korszakos dolgokat, történéseket a saját életünkben, korunkban, vagy környezetünkben nem mindig vesszük észre, hiszen azok felismeréséhez időbeni távolság, „kritikai distancia” szükségeltetne.* * *

A következőkben számba veszem, hogy a koronavírus-járvány okozta globális válságból a nemzetközi élet főszereplőire, illetve a világpolitikára vonatkozóan milyen következtetéseket szűrtem le. A Fogság tanulsága az, hogy mi halandók nehezen látjuk át a jelenben zajló legfontosabb folyamatokat, s ritkán érzünk rá arra, mit hozhat a jövő. Mivel jelenleg a járvány/válság közepén (vagy talán még csak az elején) járunk, ezért nem láthatunk ki jelenlegi helyzetünk, nézőpontunk fogságából. Ezzel együtt megkísérlem levonni a legfontosabb tanulságokat, azonban óvatosan bánok a jövőre vonatkozó nagy trendek megjósolásával.

A világ országai: Összességében a világ országainak, kormányzatainak reagálása a COVID-19 járványra nagy kudarc, elsősorban a globális kormányzás kudarca. A járvány terjedése globális, a kezelésében viszont még tetten sem érhető a nemzetközi együttműködés, abban a nemzetállami kezelés dominál. Ez nem meglepő azoknak (köztük e sorok szerzője), akik szerint a nemzetközi politika világát leginkább az ún. Realpolitik iskola (másnéven realizmus) elmételei írják le leghitelesebben, ha nem is tökéletesen: a nemzetközi politikát anarchia jellemzi, nincs világkormány, a nemzetállamok mind-mind csak saját érdekeiket nézhetik és nézik is, ez alapján alakítják ki külpolitikájukat. Ezért is sokatmondó, hogy még a Realpolitik-iskola egyik fő képviselője-teoretikusa, Henry Kissinger is a nemzetközi együttműködés szükségességéről ír, arra hívja fel a kormányok figyelmét nemrég megjelent cikkében.

Európai Unió: Az EU gyakorlatilag láthatatlan volt a járvány berobbanását követő időszakban. Az EU-ban elsőként és egyik legdrámaibban érintett tagállam, Olaszország előbb kapott segítséget Kínától, mint EU-s partnereitől. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bocsánatot kellett kérjen az olaszoktól az EU késői reagálása miatt. Sokat rontja az EU megítélését és a föderáció-párti álláspont népszerűségét, hogy az EU tagállamai mind nemzetállami alapokon reagáltak a járványra és az EU-szintű kezelés szinte teljesen elmaradt. Ezen az sem javított sokat, hogy az EU végül komoly pénzekkel segítette a tagállami intézkedéseket. Az már most látszik, hogy a szigorúan tagállami kezelés, a működő megoldások egymás közötti megosztásának hiánya nagyon különböző hatékonyságú fellépést eredményezett az egyes országokban.

Kína: Kétségkívül Kína a járvány kirobbanásának és globális szétterjedésének legfőbb felelőse. A kínai kommunista vezetés szovjet elődeik egyik legrosszabb hagyományát, a Csernobil-módszert vetették be a járvány kezdetén: elhallgatni és elhallgattatni. A járvány létét letagadták, a vészjelzőket megkongató orvosokat letartóztatták. Aztán január közepére rájöttek, hogy a koronavírus valódi probléma, és valódi megoldásokat igényel. Ezt követően Wuhanban és Kína más részein szigorú intézkedéseket vezettek be a kijárási tilalomtól a kötelező maszkviselésen át a fertőzés-gyanús személyek karanténjáig. Mindezeket az intézkedéseket a kínai rendőrállam vasszigorral tartatta be. Ezzel a koronavírus kínai terjedését sikerült lelassítani, majd márciusra megállítani. Azonban a novembertől januárig terjedő időszakban a vírus már átterjedt a világ legtöbb részére. Ha Kína tavaly év végén nem tagadja le a járványt és lezárja határait, megkímélhette volna a világot a mostani szintű pandémiától. Kína a járvány szigorú kezelésével párhuzamosan év elejétől kezdve azon dolgozott, hogy a COVID-19 eredetét Amerikára kenje, maga pedig a „jóságos nemzetközi nagyhatalom” szerepébe bújva maszkokat és lélegeztető gépeket küldjön a világ számos országába. Kína ismét jól játssza a nemzetközi politika játékát és ezúttal az eddig gyenge pontjának számító nemzetközi imázsát, „soft power”-ét  igyekszik erősíteni.

Amerikai Egyesült Államok: A koronavírussal fertőzött amerikaiak száma a múlt héten elérte a rettegett 1 milliós határt. Ebből is látható, hogy az amerikai társadalom eddig sikertelenül kezelte a koronavírus-járványt. Ennek öt okát azonosítom be, ezek két csoportra oszlanak: a kormányzással összefüggő és társadalmi-szociális-kulturális tényezőkre.

Az okok első csoportjába az amerikai kormányzati rendszer széttagoltsága, valamint a szövetségi és állami kormányzatok járványkezelési kudarcai tartoznak. (1) Az egységes, országos járvány elleni fellépést alapvetően lehetetlenné tette az amerikai kormányzati rendszer szövetségi jellege, széttagoltsága, a szövetségi kormányzat pénzügyi túlereje és hatósági jogköreinek hiánya. (2) Trump elnök és adminisztrációja annak ellenére késlekedett több hónapot a járványra való felkészüléssel, hogy a világ legkiterjedtebb és legprofesszionálisabb titkosszolgálati-információs apparátusával rendelkeznek, amelynek számos ügynöksége már tavaly novembertől (!) kezdve jelezte a Fehér Háznak a koronavírussal kapcsolatos vészjósló híreket. (3) A kormányzási kudarc másik szintje az Egyesült Államok tagállami kormányzatai, amelyek szintén későn ébredtek rá a koronavírus fenyegetésére. Azt kétségkívül felhozhatjuk az államok kormányzói védelmében, hogy a tagállamok nem rendelkeznek elég anyagi erőforrással és bizonyos hatósági jogosítványokkal egy ilyen járvány kezeléséhez, ezért rászorultak a szövetségi kormányzat segítségére. Trumpék ebben sem intézkedtek hatékonyan, ráadásul az erősen fertőzött államok többnyire demokrata kormányzóival hetek óta pártpolitikától sem mentes vitába keveredtek.

A politikusok késlekedése azonban önmagában nem indokolná a jelenlegi katasztrofális helyzetet Amerikában. A koronavírus elleni védekezés kudarcának nagyon mélyen gyökerező társadalmi-szociális-kulturális okai is vannak. (4) A legfontosabb társadalmi-kulturális ok az, hogy az amerikai társadalomban hagyományosan nagyon erős az individualizmus és a szabadságvágy, s az európai értelemben vett „állam” szerepe korlátozott. Amíg a világ jelentős részén, benne az európai országokban valódi kijárási tilalmat rendeltek el a központi kormányzatok, amelyet a rendőrség mindenhol be tud tartatni, az Egyesült Államokban a „kijárási tilalmat” a szövetségi államok kormányzói ún. otthonmaradási javaslatként (stay-at-home advisory) vezették be, a szövetségi kormányzat pedig még ennél is visszafogottabb tanácsokat fogalmazott meg. (5) Végül egy fontos társadalmi-szociális ok a járvány amerikai berobbanása mögött az Egyesült Államok privát alapon működő és széttagolt egészségügyi rendszere. Arról nem beszélve, hogy a koronavírusnak leginkább kitett demográfiai csoportok egy része nem is rendelkezik megfelelő egészségbiztosítással.

Az általam tárgyalt okok egyike is elég lett volna ahhoz, hogy félrecsússzon a COVID-19 kezelése, de ezek együtthatásának drámai következményei lettek az Egyesült Államokban.

Amerika és Kína versengése: A 21. század meghatározó geopolitikai versenye az Egyesült Államok és Kína közöttzajlik. Sokakat az foglalkoztat a fentiek következtében, hogy vajon a mostani helyzet melyik nagyhatalmat lendíti előre, és melyik kerül végletes lemaradásba. Szerintem erről korai beszélni. Mindkét nagyhatalom komoly ütést kapott a vírus következtében, de jelenleg úgy látszik, Amerika kapta a nagyobbat. Óvatosan kell bánnunk azonban az összehasonlítással, hiszen nem tudhatjuk, pontosan mi is zajlik Kínában, mivel a kínai kommunista vezetés nem valós számokat közöl sem a gazdasággal, sem a járvánnyal kapcsolatban. Az amerikai politikatudomány doyenje, Joseph Nye is úgy látja a minap a Foreign Policy-ban megjelent írásában: a koronavírus nem fogja eldönteni Amerika és Kína versengését, abban annál sokkal fontosabb tényezők játszanak szerepet. Cikke illeszkedik az elmúlt években amerikai politológusok és történészek körében zajló vitába, amelyben Graham Allison és társai arra figyelmeztetnek, hogy Kína jelentős erőforrásaira építve (olcsó munkaerő, globális kereskedelmi háló, száguldó gazdasági és technológiai fejlődés) hamarosan lekörözi – ha már le nem körözte – gazdaságilag az Egyesült Államokat és igyekszik letaszítani azt a nemzetközi rendszer csúcsáról; míg Joseph Nye, Michael Beckley és mások azt hangsúlyozzák: az Egyesült Államok komoly strukturális előnyökkel (földrajzi elhelyezkedés, szövetségi rendszer, kutatás-fejlesztés, soft power, stb.) rendelkezik Kínával szemben, másrészről pedig az ázsiai nagyhatalom számos belső problémával, gyengeséggel (demográfiai válság, korrupció, társadalmi egyenlőtlenségek, regionális különbségek) küzd. Én magam is inkább az utóbbi nézőpontot osztom, azt gondolom, Amerika jó erőpozícióból indul a Kínával szembeni versengésben, de azt ezzel együtt hangsúlyoznom kell: a fenti, Amerikáról szóló részben említett belső problémák (széttagolt kormányzati struktúra, polarizálódás, egészségügyi rendszer, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek) nagyon komoly kockázatot jelentenek ebben a rivalizálásban. Amerika valóban tudja állni a versenyt Kínával szemben és meg tudja tartani nemzetközi vezető pozícióját, amennyiben orvosolja ezeket a mély strukturális problémákat a következő években. Az mindenesetre biztosan a versengés része már, hogy Kína – miután úrrá tudott lenni a járványon – látványos nemzetközi szerepet építget magának, igyekszik számos ország járvány elleni fellépését segíteni, miközben az Egyesült Államok kizárólag belső problémáival, a járvány kezelésével tud foglalkozni, nemzetközi szerepet egyáltalán nem játszik a koronavírus kapcsán, sőt még meg is vonja támogatását az Egészségügyi Világszervezettől (WHO).

Világgazdaság: A globális gazdaságra példátlan recesszió vár. A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a világ legtöbb országa gyakorlatilag leállította a gazdaság nagyobb részének a működését. Ennek a helyzetnek a hónapokig tartó elhúzódása önmagában nagyon súlyos gazdasági összeomlást eredményezne. A helyzetet súlyosbítja, hogy a recesszió már egy ideje érik. Kína gazdasági növekedése – még a nem megbízható hivatalos adatok alapján is – a 2019-es év utolsó negyedévében 3 százalék körüli értékre zuhant, ami a Peking által várt 7 százalékhoz és Kína elmúlt évtizedekbeli átlagos növekedéséhez képest hihetetlen mélyrepülés. A koronavírus következtében pedig Kína gazdasága 6.8 százalékos csökkenést szenvedett el az első negyedévben; a kínai gazdaság 1976 óta most először zsugorodott és nem növekedett. Az Európai Unió gazdasági alámerülése sem most kezdődött. A tavalyi év utolsó negyedévében 0, azaz nulla százalék növekedést ért el az Unió. Tehát a gazdasági válság a koronavírus-járvány nélkül is bekövetkezhetett volna. Kína és az EU mellé újabb válsággócként az elmúlt hetekben felzárkózott az Egyesült Államok is. Az elmúlt hat hét alatt 30 millióra nőtt a munkanélküliek száma Amerikában. Az Egyesült Államok GPD-je az idei első negyedévben 4.8 százalékos visszaesést könyvelt el, a második negyedévre pedig szinte példátlan, 30 százalékos (!) csökkenést várnak az elemzők. Az olaj világpiaci ára két hete elérte a történelmi mélypontot. A világgazdasági recesszió bekövetkezése nem csak biztos, de gyakorlatilag már el is kezdődött.

Világrend: Amerikában és a világ sok országában zajlik néhány éve komoly vita arról, hogyan változik a világrend, miben is állt az eddigi nemzetközi rend, és mi válthatja fel a jövőben. Magyarországon is folyt ilyen vita egy évvel ezelőtt, én magam is hozzászóltam. Ezeknek a vitáknak a folytatása a már említett két cikk is, Henry Kissinger és Joseph Nye egymásra feleselő írásai. Kissinger cikkének címe: „A koronavírus örökre megváltoztatja a világrendet”, míg Nye írását „Nem, a koronavírus nem változtatja meg a világrendet” címmel tette közzé. A koronavírus a világrendet valóban nem változtatja meg (egyelőre), a világrend azonban változóban van. A nemzetközi rendről több értelemben is beszélhetünk. A Szovjetunió 1989-1991-es bukásával a nemzetközi rendszer (az országok összessége) kétpólusúból egypólusúvá vált. Kína felemelkedésével viszont ismét kétpólusú nemzetközi rendszer alakult ki, amely a többpólusú rendszerekkel is mutat hasonlóságot, hiszen a hidegháborúval szemben jelenleg a két szuperhatalom mögött nincs két egységes szövetségesi tömb, még Amerika szövetségesei is építik Kínával való kapcsolataikat, ügyesen lavíroznak a nagyhatalmak között. A nemzetközi rendszeren belül működő jelenlegi, ún. liberális nemzetközi rendet (liberal international order) az Egyesült Államok hozta létre a II. világháború után, majd sikerrel dolgozott a kibővítésén évtizedeken át, de Barack Obama és különösen Donald Trump elnöksége alatt Amerika egyre inkább visszavonul e vezető szerepéből. Kissinger pont arról ír cikkében, hogy a COVID-19 egészségügyi és gazdasági hatásai leküzdéséhez, valamint a liberális nemzetközi rend értékeinek megvédéséhez a világnak nemzetközi együttműködésre van szüksége, amelyben Washingtonnak vezető szerepet kell játszania. Joseph Nye ezen a ponton Kissingeréhez hasonló gondolatot fogalmaz meg, ő azt javasolja: Amerika indítson a Marshall-tervhez hasonló COVID-19 segélyprogramot a leginkább érintett országok számára. Bár egyetértek a fenti javaslatokkal, nem látom valószínűnek, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció élére állna ilyen kezdeményezéseknek. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy Kína tölt majd be ilyen szerepet (mennyire ironikus lenne!). Ez mindenképpen Kína helyzetét erősítené a most kialakulóban lévő új világrendben. 

* * *

A koronavírusjárvány következtében több milliárdan kerültünk fogságba a saját otthonainkban. Nem csak mi emberek vagyunk fizikailag fogságban, hiszen a koronavírus foglya lett a gazdaság (a nemzetgazdaságok és a világgazdaság) is, és ebben a fogságban kínlódik a világpolitika is jelenleg. A válság elmúltával a világ országainak újra kell gondolniuk együttműködésüket – legalább – a világjárványok elleni küzdelem területén. A nemzetközi kapcsolatok Realpolitik-iskolája mindazonáltal azt tanítja: az egyes országok ezt csak akkor fogják megtenni, amikor belátják, hogy ez az együttműködés a saját jól felfogott érdekük. Bízzunk benne, hogy belátják. Úgy előbb szabadulnánk a mostani fogságból.

  

Megjelent az Azonnali hírportál „Korona After” című vitasorozatának részeként, 2020. május 4-én: https://azonnali.hu/cikk/20200504_hogyan-szabadulhat-a-vilag-mostani-fogsagabol

 A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, a Harvard Egyetemen Joseph Nye volt asszisztense. Jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Tufts Egyetem oktatója.

A Hong Kong-i Egyetemen tartott Zoom előadásom

 

A Hong Kong-i Egyetem felkért, hogy tartsak előadást az amerikai-kínai kapcsolatok elmúlt ötven éves történetével kapcsolatos kutatásaimról bachelor és master képzésben részt vevő hallgatóiknak. A felkérést nagy örömmel vállaltam, hiszen Lami Kim professzor asszonytól, régi barátomtól és Fletcher School-beli kollégámtól érkezett. Ez volt az első olyan előadás, amelyet a Zoom segítségével, virtuálisan tartottam. Az előadás végén nagy örömmel tapasztaltam, hogy a hallgatók kérdései azt tükrözték: még így virtuálisan is átjött számukra az előadásom lényege, valamint számomra kiderült, hogy a nemzetközi kapcsolatok tudományában felkészült közönségnek beszélhettem.

Az előadásról készült elvételt a fenti videóra kattintva tekinthetik meg.

"Fantasztikus utazás" - interjú eddigi pályámról és jelenlegi kutatásomról a Fletcher Profiles sorozatban

160930_1983_linkedin033.JPG 

Kedves Atlantisták!

A mai napon "Fantasztikus utazás" címmel interjú jelent meg velem a nekem szakmai otthont adó Fletcher School of Law and Diplomacy "Fletcher Profiles" sorozatában. Az interjúban eddigi pályámról és jelenlegi kutatásomról beszélek, de kitérek a következőkre is:
- milyen volt egy kommunista országban felnőni,
- mi fán terem a kreatív diplomácia,
- miért lettem diplomatából professzor és kutató,
- kik a nemzetközi kapcsolatok világának rocksztárjai,
- hogyan inspirált engem Evelyn Farkas, Szelényi Zsuzsanna és Orbán Anita, három kiemelkedő nemzetközi (magyar) női vezető,
- a doktori disszertációmban miért az amerikai-kínai kapcsolatokkal foglalkozom,
- valamint mi köze mindehhez Paul McCartney-nak és David Bowie-nak.

Az interjúhoz kellemes olvasást kívánok!

Az interjú eredeti linkje: A "fantastic voyage": From foreign service practitioner to academic, why Zoltan Feher chose to pursue his Ph.D. at Fletcher

 

Meet Ph.D. Candidate Zoltan Feher
A "fantastic voyage": From foreign service practitioner to academic, why Zoltan Feher chose to pursue his Ph.D. at Fletcher.

Zoltan Feher is is a diplomat from Hungary and a Ph.D. Candidate in International Relations at The Fletcher School of Law and Diplomacy. He is also currently a Research Fellow at the Center for Strategic Studies, and a lawyer and a political scientist by training.

In this Q&A-style Ph.D. profile, Zoltan shares a bit about his journey to The Fletcher School, his experiences as a Ph.D. student, and some advice for those considering their own Ph.D. path.  

Describe your background and path to Fletcher

I grew up in Communist Hungary and witnessed the miracle of 1989 when our countries in Central and Eastern Europe shook off the yoke of Soviet Communism and regained our freedom and independence. The United States and Western Europe played a big part in facilitating those outcomes, and we looked to them for help, inspiration and best practices during our transition to democracy and market economy. Witnessing those events at a young age had a tremendous impact on me. 1989 was, in some sense, my intellectual and political awakening. That is when I became interested in politics and international affairs.

Fast forward to my time as a diplomat in the Hungarian Foreign Service; I was first posted in Washington D.C. where I served as foreign policy analyst as well as cultural and press attaché. In 2006, I was named the embassy’s “Chief Creative Officer” for initiating a new approach to public diplomacy I called “creative diplomacy.” I devised innovative ways to promote our country and culture, using the digital world and popular culture as emerging platforms in our field. For example, we started the first publicly accessible diplomatic blog in the world, and we managed to secure an interview for our ambassador to appear on the then-popular late-night talk/comedy show, “The Colbert Report” with Stephen Colbert. These were tools other embassies were not using at the time; our team were the pioneers of creative diplomacy. Out of nearly 200 embassies, the Hungarian embassy (the representation of a relatively small country) managed to stand out in the social and cultural life of the American capital. This also had a positive impact on our bilateral cooperation with the U.S. administration and U.S. Congress.

In 2011, I was appointed to be Hungary’s deputy ambassador in Ankara, Turkey, where I also had the honor of serving as acting ambassador for two extended periods. I played an important role in the negotiations and diplomatic efforts through which we were able to elevate the bilateral relationship to a much higher level than previously achieved. We revived cooperation in several areas, from security to education to commerce. I was in Turkey for the first three years of the Syrian war, covering that bloody and very complex international conflict. On the brighter side, a main highlight of my diplomatic service in both the United States and Turkey was that I could serve on the teams that achieved visa-free travel for Hungarian citizens to the United States and to Turkey, respectively.

I always loved working as a diplomat but I’d long-imagined that one day I would switch from the practitioner’s side to the academic side of international relations. In 2015, I was admitted to Harvard University’s Kennedy School of Government as a Mason Fellow, where I earned a Master in Public Administration. Studying international relations and politics with several outstanding faculty members led me to consider finally making a long-time dream come true: to pursue a doctorate in international relations.

But why Fletcher? While I was a diplomat in D.C. in 2007, I met the former dean of Fletcher, the now-late Stephen Bosworth, who was a diplomat-scholar. Our embassy hosted the annual Fletcher Alumni-Student Reception and I was its coordinator. Throughout the years, I also came across notable Hungarian Fletcher alumni, including Anita Orban, Zsuzsanna Szelenyi and Evelyn Farkas, all leading women in their fields. Based on these personal experiences and the reputation of The Fletcher School as a great policy school, I always dreamed about doing my Ph.D. here and now, here I am, doing just that.

What has been the highlight of your experience as a Ph.D. thus far?

My professors and mentors have been the major highlight during my time at Fletcher. My Ph.D. advisor and Dissertation Committee Chair, Robert L. Pfaltzgraff, Jr., and my professor and member of my dissertation committee, Richard Shultz, have been of tremendous help and support over the past four years.  They are both outstanding academics and practitioners of international relations and international security. They welcomed me to Fletcher warmly and provided me a home in the International Security Studies Program.Three years ago, Professor Monica Toft invited me to help her launch the new Center for Strategic Studies at Fletcher. At the Center, I work as a Research Fellow and as the coordinator for the Research & Policy Seminar series. Professor Toft has also been a great mentor and helped with my research.

Through my experience with the Ph.D. program at Fletcher, I am transforming into a diplomat-scholar like several of my role models from George Kennan to Henry Kissinger to Thomas Christensen and Kurt Campbell, whom I consider to be the rock stars of international relations.

What is your doctoral dissertation topic and why did you select it?

I am working on a dissertation titled “The Sources of American Conduct: U.S. (Grand) Strategy and the Rise of China 1969-2019.” In this dissertation, I am looking at how U.S. strategy towards China has changed in the past fifty years, and how the United States has essentially ended up facilitating China’s rise. I investigate this in three periods: U.S-China de facto alliance in the late Cold War (1969-1989), U.S.-China mix of cooperation and competition in the post-Cold War period (1989-2009), and U.S. balancing against China in the past ten years (2009-2019). In my three case studies, I test Kenneth Waltz’s balance-of-power theory, domestic coalition explanations, and my own theory. I am constructing my own theory to more generally explain why and how established great powers often facilitate the emergence of rising states that may over time become peer competitors. U.S.-China relations are the most important geopolitical issue of our age. While I rely on diplomatic history and international relations theory in my research, I’m also writing this in order to inform current policy. Therefore, I will conclude my dissertation with a chapter on policy recommendations for U.S. strategy vis-à-vis China going forward.

Do you have any advice for those seeking to pursue a Ph.D.?

To reference a Paul McCartney song, this is “a long and winding road” and you must really love it in order to complete it. It is a long-term investment that requires many personal sacrifices. It is “blood, sweat, and tears,"  so you should only do it if you are truly committed to doing a Ph.D. How do you know you are ready? Don’t rush starting it. On the other hand, when you are committed and ready, it can be a very rewarding experience. For me, to use another rock music reference  - this time from David Bowie - the Ph.D. has been a “fantastic voyage.”

Kínai professzor előadása az amerikai-kínai "hidegháborúról"

Nagy örömömre szolgált, hogy a Stratégiai Tanulmányok Központja és a Fletcher Politikai Kockázatelemzés Klub meghívására a Fletcher Schoolban láthattuk vendégül Yu Tiejun urat, a Pekingi Egyetem professzorát és az egyetem Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Központjának alelnökét. Yu professzor, aki jelenleg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vendégoktatója, az amerikai-kínai kapcsolatokról, a két nagyhatalom között állítólag kialakulóban lévő "hidegháborúról", a közöttük dúló kereskedelmi háborúról, valamint a kelet-ázsiai térség biztonságpolitikai helyzetéről beszélt.

Kereskedelmi háború Kína és az Egyesült Államok között - panelbeszélgetés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Üdv, kedves atlantisták!

Rég találkoztunk, de ennek oka csak az, hogy az elmúlt időszak számomra ismét sok munkával, előadással, tanítással, elemzéssel, írással telt.

2018. november 28-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központja szervezésében panelbeszélgetésen vettem részt (videó kapcsolással Bostonból), amelyen megvitattuk az amerikai-kínai kereskedelmi háború állását és kilátásait Fellegi Tamás stratégiai igazgatóval, Örlős László tudományos főmunkatárssal, Ponevács-Pana Petra KKM helyettes államtitkárral és P. Szabó Sándorral, az NKE Kína Központja igazgatójával.

A telt házas egyetemi közönség előtt zajló panelbeszélgetés összefoglalóját elolvashatjátok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján: Kereskedelmi háború Kína és az Egyesült Államok között

süti beállítások módosítása